Nálunk pont nem, és élek a gyanúperrel, hogy a legtöbb sarki kis üzletben sem, de mint látod kb. 2-3 percet nyernél csak vele, ettől függetlenül tudd, hogy létezik ilyen. Na, de térjünk is vissza a szezámmagjainkhoz! Ha kész a pirítás mehet az aprítóba! Nekem sikerült eltörnöm a konyhagépem turmix tartályát, így most a mini aprított használtam, amibe több körben készült a humusz, de ha neked nincs ilyen gondod, akkor mehet minden egyszerre is a kések közé! Ilyen a szezámmag aprítva, ha nem adsz hozzá semmi plusz összetevőt. Mondjuk nem bántam meg, hogy külön dolgoztam az alapanyagokkal, mert a szemmag pasztának isteni földimogyoróra emlékeztető illata volt, amit később már csak halványan éreztem a kész humuszban. Ráadásul így meg tudom mutatni az egyes masszákat külön is, ha majd oda érünk! Jöhet a csicseriborsó Tudtad, hogy a humusz ritkán, de itthon használt neve a csicseriborsókrém? Szerintem rémesen hangzik és hosszú is, de ne lepődj meg ha valahol ezen a neven találkozol vele. Korábban volt szó a csicseriborsó boltban kapható fajtáiról.
Mondjuk azt sem tudom, hogy milyen lenne a tökéletes, mert más által csinált fasírtot nem ettem, de mégsem reszkirozok. Máskülönben azok a fajt a fasírtok amiket olajban kisütök, elég fincsiek, csak az a baj vele, hogy sok olajat szivnak fel és sokáig is kell sütni. Megpróbáltam a sütő változatot is. Tragédia volt. Nem sültek meg. Miután kitomboltam magam, újra sütöttem őket olajban. Ma megcsináltam Vera fasírtját, remélvén, hogy ez most összejön. Ismét nem volt szerencsém. :( Azt hiszem én megmaradok a zabpelyhes kásámnál. Az legalább jól összejön. De ha öszinte akarok lenni, akkor azt is le kell hogy írjam, hogy azért szemezgetek azon fajta süteményekkel amibe jár ez a pehelyke is. Mikor újra összegyűjtöm a bátorságomat, akkor egyet megsütök. Az tuti bizti.
Azt hiszem, az egyik legnagyobb kihívás az volt az életemben, mikor rászoktam a reggelire. A boldog békeidőkben a kávé mellé cigit reggeliztem, és délután kettőig elmentem annyi cukorral, ami a kávémban volt. Aztán valamikor délután jóllaktam fél tányér levessel vagy főzelékkel, mert az összeszűkült gyomrom ennyit bírt. Végül este feltéptem a hűtőt, és gyakorlatilag megettem mindent, amit találtam. Na jó, az élesztőt néha meghagytam másnapra. Aztán gondoltam egy nagyot, és elhatároztam, hogy a gyomorfekély helyett valami más hosszú távú célt tűzök ki magamnak: reggelizni fogok. Igen ám, de mit? Mert az én parasztgyomrom csak délután vág ököllel az asztalra, addig egy kényes arisztokrata hölgy, csipkekesztyűben, rizsporos parókában, aki ábrándosan sóhajtozik egy legyezővel. Édeset nem tudok enni. A másnapos péksüteményt nem eszem meg, a felvágottas kenyeret nem kívánom, a natúr kefirt és joghurtot két hét alatt meguntam. Az avokádót meg a lágy tojást is. A nyűgösség meg köztudottan beszűkíti az elmét, így jött a hiszti, hogy mégis mi a francot lehet reggelire enni, és egyébként is, mások hogy bírnak mindenféle édes szarral telehintett zabkását reggelizni, és én miért nem?