Az egészségtelen körülmények között gyorsan terjedt a városokban a járvány, pusztított a tűzvész. A városok lakossága nem volt egységes. Egyvalami azonban összekötötte őket: a közös városi szabadság. "Stadtluft macht frei! "- azaz a "Városi levegő szabaddá tesz! " S ez valóban igaz volt, ugyanis egyévi és egy napi ott tartózkodás városi lakossá tette a betelepülőt. A polgárság legelőkelőbb, leggazdagabb rétegét a kereskedők (patríciusok) alkották. Közülük kerültek ki a város vezetői, a szenátus tagjai. A polgárság zöme kézműves, iparos volt. Képviselőik a városi nagytanácsban foglaltak helyet. A lakosság nagy része a polgárjoggal nem rendelkező iparos legényekből, napszámosokból tevődött össze. Ezek a plebejusok is megszabadultak a jobbágyi kötöttségektől, de jó ideig kapcsolódtak még a földhöz. A gazdag polgárok közül ugyanis sokan a város határában maguk is birtokoltak földet, és ezen szőlőt vagy gabonát termesztettek. A műveléshez a városi plebejusok közül fogadtak napszámosokat. A polgárság különböző vagyoni helyzetű rétegei között gyakori volt a politikai küzdelem.
E szűk oligarchia töltötte be a legfontosabb tisztségeket. A városi középrétegek egy része céhes kézműves volt, vagy kiskereskedelemből tartotta fenn családját. A város polgárjoggal nem rendelkező szegényeit plebejusoknak nevezték. Elszegényedett kézművesek, cselédek, hajósok, bérmunkások, kontárok, koldusok, csavargók tartoztak e rétegbe. Polgárjogban csak azok részesülhettek, akiknek tetemes vagyonuk volt vagy a céhek tagjai voltak, így a plebejusok kizárattak a polgárjogból. Kialakult az a szokás, hogy a földesura elől a városba szökő paraszt egy év és egy nap elteltével szabad emberré lett, ez természetesen nem jelentette a polgárjog automatikus megszerzését is egyben. "A városi levegő szabaddá tesz" - II. Frigyes kiváltságlevele Goslar város részére, 1219 A polgárjog megszerzéséhez szokássá vált az egy év és egy nap helybenlakási határidő letöltése. A városi függetlenség vonzotta a jobbágyparasztot, mert ez számára a szabadságot jelentette. "Ha pedig valaki idegen az említett városba költözik, ott egy évet és egy napot eltölt és ezenközben senki azzal nem vádolta és rá nem bizonyította, ő maga pedig be nem vallotta, hogy előzőleg szolgaállapotú volt, a többi polgárral közös szabadságot élvezzen; halála után pedig hagyatékával senki úgy ne bánjon, mint a szolgákéval szokás…" A középkori város rendje Magnus Hakonarson városjoga magába olvasztotta a korábbi, az ősi norvég és svéd városjogból kifejlődő jogszokásokat.
"Éjszaka minden embernek otthon kell tartózkodnia… Amikor pedig városunkban részeg emberek járkálnak, s az őrökkel találkoznak, akkor a helyes útra kell vezetni őket, nem tévútra, legyenek azok férfiak vagy nők. S evégből meg kell kérdezni tőle, hol lakik. Ha pedig tudja, az őröknek haza kell, hogy kísérjék. Ha azonban nem tudja, vigyék a legközelebbi gazdához, és ott hagyják feküdni, amíg rá nem jön, hogy hová kell mennie… Mindazok a házak, amelyek már korábban is megvoltak, álljanak azon a módon, amint reánk maradtak. De ha egy háztulajdonos át akarja építeni a házát, mostantól fogva csak úgy rendezheti be, amint a tanácsosok jónak látják, hogy a legjobban beilleszkedjék mind az utcába, mind a kikötőhidak közé, valamint a keresztutcák és közök viszonylatába… És ha tűz üt ki vagy ellenséges had közeledik, mindenki rohanjon oda, mihelyt a kürtöt vagy a harangot hallja, máskülönben fizessen egy ezüst márkát a királynak. Városi lakosok pedig azok, akiknek udvaruk van vagy udvarokat bérelnek fél évre, illetve 12 hónapra, teljesen, félig vagy egynegyed részben, és más bérlőket is fogadnak be.